Kocka futók kelléktára, I. rész: a Kütyük

2012.02.16. 17:08 :: mICK

Amikor elhatároztam hogy futni kezdek – akkor még futópadon – , rögtön felmerült bennem az, hogy valahol követnem kellene a megtett távolságokat és a hozzá tartozó időket. Hátha kiderül, hogy hiába szenvedek... vagy rosszabb esetben, esetleg látok majd valami pozitív változást a dologban. Először az jutott eszembe, hogy lesz egy Excel táblám, amibe rendszeresen bevésem az adatokat, de kicsit továbbgondolva a dolgot rájöttem, hogy biztosan nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jut. Ráadásul milyen jó lenne, ha bárhol, bármikor hozzáférnék ehhez a táblázathoz, mondjuk a telefonomon keresztül is (macerás ám hosszabb távon megjegyezni, meg nem is mindegy, hogy 6 km 8 perces kilométerekkel, vagy fordítva...). Kell, hogy legyen az interneten erre valami megoldás – elkezdtem keresgélni, és meglepődtem. Be kell vallanom, hogy bár nem tartom magamat informatikai téren különösebben elmaradottnak, ezen a téren értek meglepetések. Egy kiforrott iparág kellős közepébe csöppentem...

Közhely – bár csak részben igaz, – hogy futáshoz nem kell semmi más, mint elhatározás, meg talán egy jó pár cipő. Vagyunk azonban jópáran, akiknek külön motivációt jelent az, ha a teljesítményük alakulását nyomon követhetik (még ha nem is sporttudományos célból, inkább szórakozásként). Ebben nagyon jó szolgálatot tesznek a különféle kütyük és a hozzájuk kapcsolódó internetes edzésnaplók – olyan világot élünk, ahol egy igazi kütyü- és/vagy statisztikab*zi igazán ki tudja élni a vágyait. Nem is beszélve az itt kialakuló sportolóközösségek motiváló hatásáról.

Szubjektív írás következik, mert bár eredetileg egy összehasonlító elemzést akartam összehozni a témában, rá kellett jönnöm hogy az jóval nagyobb falat lenne. Ráadásul a lehetőségek tárháza folyamatosan bővül – ezért arra szorítkozom, hogy leírjak néhány alapvető dolgot, bemutassak párat az általam megismert eszközökből és funkciókból. Ha kimaradt, vagy pontatlan valami, az valószínűleg nem a véletlen műve – a kommentekben szívesen fogadom a visszajelzéseket. Amiről szó esik majd:

  • edzesonline.hu – a (egyik?) magyar online edzésnapló. Kicsit "egyszerű", kicsit letisztult, de tud magyarul
  • Endomondo, Runkeeper, SportsTracker – online edzésnaplók, okostelefonos kliensalkalmazással
  • Garmin – online edzésnapló, lépésszámlálós és GPS-es futóórák
  • Nike+ (SportWatch, SportBand, Nike+ GPS– a Nike közösségi fitness-arzenálja, weboldallal, lépésszámlálóval, GPS-es futóórával és iPhone alkalmazással
  • Polar – futóórák, edzőcomputerek pulzusmérővel, lépésszámlálóval és GPS-szel
  • gmap-pedometer.com – egyszerű, Google térképet használó kézi útvonalrajzoló, néhány speciális funkcióval 
  • Adidas – bár Adidas kütyü híján csak érintőlegesen volt szerencsém kipróbálni, érdemes tudni, hogy az Adidasnak is van hasonló, teljeskörű edzéskövető megoldása (Adidas miCoach névre hallgat)

Az edzésnapló

Az edzésnapló a különféle sporttevékenységek rögzítésére való – ezzel, gondolom, nem mondtam újat. Minden ilyen tevékenységnek vannak bizonyos paraméterei (táv, sebesség, kalória, stb.), amiket összevethetünk, és elemezgethetünk. Sok minden mást is tehetünk az így összegyűjtött adatokkal, ezeket alább igyekeztem sorra venni, de a lényeg az, hogy végső soron van egy táblázatunk, ahol ott sorakoznak szépen az általunk elvégzett sporttevékenységek (direkt nem futást írok). Ez eddig még nagyjából egy interneten keresztül elérhető táblázat is lehetne (akár Google Docs-ban rögzítve), az extrák ezután következnek.

Sportok

Bár most alapvetően a futás kapcsán igyekszem majd körbejárni a témát, ezek az online edzésnaplók az esetek többségében nem csak egyféle sport rögzítését teszik lehetővé. A Nike+ GPS például láthatóan futásra van kihegyezve (egyelőre?), a Garminnál az órán tipikusan a triatlon sportágak néhánya vagy mindegyike (futás, úszás, kerékpározás) választhatók az univerzális „Other" (egyéb) opció mellett – aztán a weben már a Garmin esetében is vagy negyven sportág közül választhatunk utólag. A RunKeeper és az Endomondo eleve sportok tucatjait ajánlja fel, utóbbi köztük olyan sportokat is, amelyek nem a megtett kilométerekről híresek: ilyen például a jóga vagy a testépítés.

Sok alkalmazás esetében tovább lehet finomítani a választást, például futás esetén meghatározhatjuk hogy terepen vagy utcán; teremben (futópadon) vagy szabad levegőn végeztük a gyakorlatot.
Ez többek között azért érdekes, hogy az adatok későbbi elemzésekor külön tudjuk választani a különböző sporttevékenységeket (szeretnék én olyan pulzussal és sebességgel futni, mint síelni ;-) ), másrészt kifinomultabb alapot adhatnak például a kalóriaszámításhoz.

Nyelvek és mértékegységek

Be kell vallani, hogy aki nem beszél legalább alapszinten valamilyen világnyelvet, annak akadhatnak nehézségei az online edzésnaplókkal. A magyar edzesonline.hu esetében természetesen nincs ilyen probléma, a többiek jó esetben a felhasználói bázisukhoz igazítják a támogatott nyelveket. Pillanatnyilag az Endomondo weboldala hét, a Nike+ tizenkettő nyelven érhető el; a RunKeeper, a SportsTracker csakis angolul kommunikál; viszont csak a Garmin Connect által felajánlott több, mint húsz választható nyelv között szerepel a magyar. A telefonos kliensalkalmazásokon egyébként általában még ennél is rosszabb a helyzet, ott általában nincs sok választás, marad az angol nyelv.

Mértékegységek terén kicsit egyszerűbb a dolgunk, mert bár az amerikai szolgáltatások rendszerint mérföld alapú mértékegységeket használnak, az alapértelmezés mindenhol átállítható az általunk is használt SI mértékrendszerre. Nekem egyébként sokkoló volt a felismerés, hogy mekkora különbség van a mérföld és kilométer között. Amikor az ember csak a távolságot méri, nem annyira feltűnő az a bizonyos 1.6-os szorzó, de amikor az időt... ijesztő.

Kütyük

Adott tehát az online edzésnaplónk, amelybe akár egy egyszerű webböngésző segítségével kézzel is rögzíthetünk sporttevékenységet (a magyar edzesonline.hu például ennél tovább nem is megy). Ugyanakkor, ha rendelkezünk okostelefonnal, esetleg pulzusmérő- vagy futóórával, és ezeket magunkkal visszük a futáshoz, akkor miközben mi futunk, az alkalmazások folyamatosan tudják rögzíteni a különféle adatokat.

Az okostelefonok az edzés végeztével, ha épp van elérhető internetes kapcsolat, automatikusan feltöltik az eredményt az alkalmazás weboldalára, és kezdődhet az elemzés (ilyen az Endomondo, az iPhone-on futó Nike+ GPS, a SportsTracker, és a RunKeeper). A futóórák általában nem rendelkeznek közvetlen internetkapcsolattal, ezért azok esetében egy számítógépet kell igénybe venni az adatátvitelhez. Ilyenkor vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolaton keresztül jut el az adat a számítógépre, majd onnan a weboldalra (ez a Garmin, Nike+ Sportband illetve SportWatch, vagy például a Polar órák).

Az általam kipróbált webes edzésnaplók közül a következőknek van okostelefonos kliensalkalmazása (táblázatban a támogatott telefon-, illetve operációs rendszer típusok):

Endomondo Nike+ GPS RunKeeper SportsTracker
Android, BlackBerry, iPhone, Nokia, Windows Phone, Java iPhone  Android, iPhone, Nokia, Windows Phone Android, iPhone, Nokia, Windows Phone

Az iPhone-os alkalmazások egyébként elvileg működnének iPod Touch-on is, de a gyakorlatban talán csak a Nike+ GPS-nek van értelme (az iPod Touch GPS híján csak lépésszámlálós üzemmódban tud dolgozni).

Lépésszámláló

Az idő mérése rendszerint nem probléma, arra elég egy stopper. A megtett távolság mérésére azonban több módszer is létezik, ezek egyike a lépésszámláló. A lépésszámlálás általában valamilyen elmozdulást érzékelő szenzor segítségével érzékeli a futó mozgását. Ez az érzékelő lehet a telefon saját beépített szenzora, vagy külön erre a célra kifejlesztett érzékelő, amit a cipő talpbetéte alá, vagy például a cipőfűzőre rögzítve viselünk. Ezek az apró érzékelők rádiós kapcsolattal csatlakoznak a vevőkészülékhez (legyen az sportóra vagy telefon), amelyek aztán egy kalibrálás elvégzése után egész pontosan tudják felmérni a megtett távolságot. A lépésszámlálók előnye, hogy beltérben is működnek.

Garmin Foot Pod és Nike+ Sensor
(nem méretarányos) 

A Nike Sportband, a Garmin FR futóóra sorozat és a Polar órák egy része lépésszámlálóval működik. A szenzorok egyébként külön is beszerezhetők, a Garmin esetében a nevük foot pod, Nike esetén pedig Nike+ Sensor. Utóbbiban nem cserélhető az elem, bár olcsóbb is mint a Garmin megoldása.

GPS

A távolság mérésének másik módja a GPS. Ennek egyértelmű előnye, hogy nem csak távolságot, hanem a megtett útvonalat is követhetjük térképen a segítségével, ugyanakkor csak szabad téren működik.

A GPS, a Garmin Forerunner 410 és az okostelefonokon futó sportalkalmazások viszonyáról már korábban írtam részletesebben. A Nike SportWatch például GPS alapú futóóra, hasonlóan a Garmin Forerunner sorozathoz és a Polar fejlettebb (és drágább) edzőcomputereihez. A GPS-es futóórák egyébként általában képesek a lépésszámlálóval való együttműködésre is (vagy akár kombinálni a két adatot a még jobb pontosság érdekében – erre egyébként az iPhone-on futó Nike+ GPS alkalmazás is képes).

Pulzusmérés

Az edzés közbeni pulzusmérés lényegéről és fontosságáról épp a napokban kezdett Szasza egy posztsorozatot a Futóblogon, ezért – meg mert ez már komolyabb egészségügyi és edzéselméleti téma, – én csak utalnék arra az esetre, amikor felismertem hogy van aerob pulzustartományom :-).

Suunto M2 Black
pulzusmérő óra -
ez azért már nem a
legolcsóbb kategória

A kocka pulzusmérés legegyszerűbb eszköze az egyszerű pulzusmérő óra, ami sportáruházakban néha már négyszámjegyű áron is kapható. Egy-egy ilyen készlet egy mellkasra csatolható övből és érzékelőből, valamint egy karórából áll. A két eszköz között vezeték nélküli, rádiós kapcsolat van, ezért az egyszerű pulzusmérő órából is érdemes azért úgynevezett kódolt jelű (coded) verziót választani. Ez picit drágább ugyan, de kisebb az esélye hogy társasági futásnál az óránk hirtelen a mellettünk futó pulzusát kezdi el mérni.

Ezzel a befektetéssel már képesek leszünk kontrollálni a pillanatnyi pulzusunkat (csak rá kell nézni az órára), láthatjuk az edzés során mért átlag- és maximális pulzusunkat, és a legtöbb óra egyben kiszámolja nekünk az elégetett kalória és zsír mennyiségét, sőt képes a beállított cél-pulzustartomány elhagyásakor pittyegéssel figyelmeztetni. A számított pulzusértékeket aztán az online edzésnaplókban kézzel rögzíthetjük. (Ja, és persze minden óra egyben stopper is.)

Ha az átlag- és maximális pulzus ismerete nem elégíti ki kocka kiváncsiságunkat, a következő lépés a pulzusgrafikon – azaz olyan megoldás, amikor nem csak pillanatnyi és átlagpulzust látunk, hanem az edzés során folyamatosan tároljuk a pulzusadatainkat is. Ezt később összevetve a sebesség vagy magasság grafikonnal láthatjuk hogy hogyan reagál a szervezetünk a sebességünk változására, vagy éppen dombokra-hegyekre.

Magasság, pace (perc/km) és pulzusgrafikon a RunKeeperen

Ha van iPhone vagy androidos okostelefonunk, vehetünk olyan kompatibilis pulzusmérő övet, ami Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakozik a telefonhoz, és a rajta futó RunKeeper, Endomondo, SportsTracker alkalmazások tudják kezelni azt. Érdemes azért az adott alkalmazás weboldalán ajánlott típusú pulzusmérő övet választani.

Jó tudni, hogy míg ezek a Bluetooth-os övek az androidos telefonokhoz minden különösebb extra nélkül képesek csatlakozni, az iPhone 4 és régebbi iPhone-ok esetén egy plusz bigyót kell a telefon alsó csatlakozójába dugni – ettől pedig a telefon valószínűleg nem fog beférni az általában eleve szűkre szabott karpántba. Az iPhone 4S már támogatja a Bluetooth Smart szabványt, így ott nincs ilyen probléma. 

Polar Wearlink pulzusmérő öv

A Nike+ SportBand és SportWatch képes kapcsolódni a Polar Wearlink+ pulzusmérő övekhez; a Garmin és Polar futóórákhoz pedig általában jár (vagy vásárolható) kompatibilis pulzusmérő öv – ezeken a folyamatos adatgyűjtés mellett természetesen futás közben is látjuk a pulzusadatainkat.

Egy apró érdekesség még, hogy a RunKeeper weboldalára az edzésekhez külön is fel lehet tölteni Polar futóórával készített (vagy azzal kompatibilis) pulzusnaplót, tehát elvileg működőképes az a felállás, hogy Polar óra méri a pulzusunkat, RunKeeper a távolságot, végül a weboldalon a két adat egyesül.

Kódolt jelek, Bluetooth és ANT+

Többször is szóba került már az érzékelők (lépésszámláló, pulzusmérő öv) és a vevőkészülék (telefon, óra) közötti rádiós kapcsolat. Ez logikus is, hiszen furcsán néznénk ki, ha futás közben 8-10 vezeték lógna rajtunk, hogy összekösse a ránk aggatott kütyüket. Cserébe mini rádióadóként suhanunk az úton... nem kell félni, ezek az apró adók nagyon kis erővel sugároznak. Mindössze pár méter hatótávolságúak, de ez a pár méter éppen elég ahhoz, hogy néha technológiai galibát okozzon.

Nagyjából minden ilyen kütyü ugyanazt a rádiófrekvenciát használja, csak az általuk beszélt nyelv más. A kivétel a legegyszerűbb, legolcsóbb, analóg (és kódolatlan) kommunikáció, ahol a jel vételéhez semmi más nem kell, mint hogy az adó hatótávolságában legyünk – körülbelül mint a hétköznapi rádió. Ez okozhatja azt a problémát, hogy csoportos futás során az óránk hirtelen elveszíti a pulzusmérő övvel való kapcsolatot, vagy rosszabb esetben rácsatlakozik valamelyik hasonló órát és övet viselő, mellettünk futó társunk adására.

Az eggyel fejlettebb esetben az adás már „kódolt". Ez azt jelenti, hogy az adót és a vevőt „összepárosítottuk", ők megegyeztek egy közös jelben, amiről felismerik egymást. Ez már bizonyos szintű biztonságot nyújt, hacsak a „párosítás" során nem volt a közelben másik kódolt adó. (Családon belül azért előfordulhat, ilyenkor érdemes a lakás két sarkában, de inkább két különböző időpontban végezni el ezt az aktust.) Mindkét fenti esetben csak azonos gyártótól származó, azonos típusú eszközök értenek szót egymással.

A következő szint a Bluetooth kapcsolat: itt már a kütyük elvben közös nyelvet beszélnek, két különböző gyártó eszközei is kompatibilisek lehetnek. Csatlakozáskor látjuk az eszközök neveit, és még az is lehet, hogy a csatlakozáshoz PIN kódot kell megadnunk, ami növeli a biztonságot. Ez már egy elég fejlett megoldás, a gond az, hogy a Bluetooth-t nem tipikusan fitness célokra találták ki. Bluetooth-on keresztül lehet telefont kihangosítani, zenét hallgatni, internetezni, helikoptert távirányítani, egérrel kurzort tologatni, meg még ezer dolgot. Pont ez az univerzális megközelítés okozza azt a nem kevés technológiai galibát, amivel a Bluetooth-t használó ember kénytelen megküzdeni. Tegye fel a kezét, aki már használt Bluetooth-os telefonkihangosítót és nem kívánta már a francba az egészet. A másik hátrány a Bluetooth viszonylag nagy energiaigénye. Előnye viszont, hogy a telefonok rendszerint rendelkeznek Bluetooth funkcióval.

Erre találták ki az okosok az ANT+-ot. Ez egy olyan megoldás, amit kifejezetten kis energiaigényű eszközökhöz fejlesztettek ki, nem túl nagy mennyiségű adat kezelésére. Tökéletes megoldás apró szenzorok jelének továbbítására. A legfejlettebb (és legdrágább...) eszközök ANT+ technológiát használnak. Itt is megvan a párosítás aktusa, a jel kódolt és digitális, és elvben minden eszköz, amin az ANT+ logó látható, kompatíbilis egymással. Így lehet az, hogy az Adidas miCoach képes csatlakozni a Garmin lépésszámlálóhoz, vagy hogy a fitnessteremben ANT+-os futópad kijelzőjén láthatjuk a Polar pulzusmérő övünk által mért pulzusunk értékét, anélkül hogy markolásznunk kellene a futópad fogantyúit. Az ANT+ tehát jó. És drága.

Egyéb apróságok a kütyün

A különböző telefonos futóalkalmazások különféle egyéb funkciókkal is bírnak. Ezek az alkalmazások (de legalábbis az alapfunkciókat nyújtó változatuk) rendszerint ingyenesek, mindenki arra bíztatok hogy töltse le őket, próbálja ki, találja ki hogy melyik illik a leginkább az igényeihez. Néhány érdekesebb funkció, a teljesség igénye nélkül:

Körök, szakaszok, kilométerek

Szakaszadatok a Sports Trackerben

Egy edzés rendszerint több szakaszból áll. A legegyszerűbb szakaszolási módszer az, ha minden megtett kilométerre külön is eltároljuk a megtett távolságot és eltelt időt (esetleg más paramétereket is, ha lehetséges – ilyen például a szakaszon mért pulzus átlaga). Az okostelefonos alkalmazások általában kilométerenként szakaszolnak, a futóóráknál ennél fejlettebb megoldások is vannak. A Garminban például beállíthatjuk hogy idő vagy megtett távolság alapján kezdjen új „kört" az óra, de ha GPS is rendelkezésre áll, akkor akár a startpont újbóli átlépését felismerve az óra magától is tudja hogy mikor kezdünk új körbe. A szakaszadatokat az okostelefonos alkalmazásokban és persze a futóórákban is látjuk, még mielőtt feltöltenénk az edzést az online edzésnaplóba. Ez alól a Nike+ GPS egyébként kivétel, ott csak az összegzett adatok látszanak a telefonon.

Auto Pause

Mindegyik alkalmazás és eszköz lehetővé teszi, hogy az edzést átmenetileg leállítsuk, majd később folytassuk. Van, aki nem szereti belemérni a zebránál zöldre várva ácsorgás idejét az edzésébe. Ezt egyszerűsíti az Auto Pause funkció, amikor a kütyü a megállásunkat automatikusan felismeri, és leállítha az edzést addig, amíg el nem indulunk újra. Ilyet tud a RunKeeper, az Endomondo és a futóórák is. A Nike+ GPS alkalmazásban például még az is beállítható, hogy bejövő telefonhívás esetén átmenetileg állítsa meg az edzést.

Térkép

Futás a térképen a
Nike+ GPS alkalmazásban

Ha az okostelefonunk rendelkezik mobil internetes kapcsolattal, a futóalkalmazások az edzés után képesek már a telefonon térképen megjeleníteni a rögzített útvonalat. Az Endomondo, a Nike+ GPS és a SportsTracker rögtön grafikonokat is rajzol a sebességünket, domborzatot mutatva, sőt a Nike+ GPS-ben van egy csinos térképnézet, amikor a bejárt útvonalat a sebességünk alapján színezi ki. A RunKeeper például azt is lehetővé teszi, hogy a telefonunkkal fotózzunk, és ezek később automatikusan megjelennek majd az edzésnaplóban, a térképen szépen elhelyezve az edzés során készült fotókat.

Zene

Ha már úgyis magunkkal visszük a telefonunkat futáshoz, kézenfekvő az ötlet, hogy használjuk azt zenehallgatásra is. A RunKeeper és a Nike+ GPS például képes a telefonon tárolt zenéket akár egyenként, akár playlistbe rendezve visszajátszani. Utóbbi ezeket „Powersong"-nak hívja, és akár magán az alkalmazáson belül is összeválogathatjuk a kedvenc zeneszámainkat a futáshoz. Az Endomondo és a SportsTracker nem integrálódik ennyire, de abban természetesen nem akadályoz meg, hogy a futás előtt a telefon saját zenelejátszójában elindítsuk a műsort.

Coaching, bemondás

Ha pedig már úgyis a fülünkben van a fülhallgató, akkor az is megoldható, hogy futás közben bizonyos adatokat, információkat, vagy akár edzést követve konkrét utasításokat a futóalkalmazások a „fülünkre mondjanak". A RunKeeperben, a Nike+ GPS-ben és az Endomondoban például egészen részletesen beállítható hogy mikor, milyen információ hangozzék el (például: szeretném hallani minden megtett kilométer után az adott szakasz és a teljes futásom átlagsebességét, az eltelt időt és a megtett távolságot). Ilyen bemondást egyébként szinte mindegyik telefonos futóalkalmazás tud. Némelyik még ennél is tovább megy: az Endomondo például képes arra, hogy a futásunkat a weboldalon élőben követő barátaink által hozzá fűzött bíztató megjegyzéseket időközönként letöltse és a fülünkre mondja. Természetesen, ha közben szól a zene, a bemondás idejére lehalkul, majd felerősödik. „Apró" probléma, hogy ezek a bemondások is tipikusan csak angolul érhetők el – ami az Endomondo esetén, egy magyar „hajrá, szedd a lábad" bemondása esetén végülis akár még szórakoztató is lehet :-).

A sport/futóórák a fentieken kívül még jópár, kifejezetten az adott sporthoz kitalált és optimalizált kisebb-nagyobb szolgáltatásokat is nyújtanak. Az én személyes kedvencem pillanatnyilag az, ahogyan a Garmin órámon a négy különálló képernyőre a saját szám íze szerint rendezhetem be a különböző információs mezőket. De népszerű még a "shadow runner" funkció is, amikor egy előre beállított sebességgel futó virtuális versenytársat üldözünk, és az órán mindig látjuk hogy mennyivel járunk előtte (esetleg mögötte). A funkciók listája hosszú és napról-napra bővül, de ez esetleg megérdemelhet a jövőben egy külön posztot.

Akkumulátor

A hordozható készülékek egyik gyenge pontja mindenképpen az áramellátás. Sajnos az okostelefonok jó része, különösen bekapcsolt GPS (netán mobilinternet) mellett messze nem bír ki egy teljes napot. Én az iPhone-ommal nemigen mernék 3-4 óránál hosszabb időszakra elindulni, bár síeléskor, kikapcsolt mobil adatforgalommal végülis túl szokta élni a napot. A GPS-es futóórák ennél azért általában többet bírnak, a Garmin Forerunner 410 például hivatalosan edzés módban 8 órát bír ki, amit az én eddigi tapasztalataim meg is erősítenek. Aki tehát hosszabb futásokra, túrákra használná a kütyüket, mindenképpen nézzen utána hogy az általa választott megoldás töltés nélkül milyen hosszú ideig működőképes.

Ennyit mára – a következő részben folytatjuk a webes szolgáltatások bemutatásával.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fusscsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr994119184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.02.16. 17:21:45

Jó kis összefoglaló!

Egy megjegyzésem lenne a távolságméréssel kapcsolatban. Nekem a futás a görkori mellé jött, ott meg nyűgös a távolság, sebesség mérése... Akkor találtam rá a CicloSport kütyüjére a HAC-5 órára, amihez doppleres kiegészítő is van.
Én csak az utóbbit használom, lassan három éve. Az előnye, hogy több sporthoz is használható 1-99 km/h sebesség között. Persze az órával együtt jobb lenne... :)

p69mario · http://mariophoto.net 2012.02.16. 21:31:10

Magam és kocka futótársaim nevében is köszönöm a kiváló elemzést !! Várom a 2. részt !!

mICK 2012.02.16. 22:39:27

@6. alabardos: Jópofa, köszi. Ennek a doppleres dolognak utánanézek majd :-)

mICK 2012.02.25. 21:17:35

Szolg. közl.: kicsit összetorlódtak a dolgok. Jön a második rész, de még pár nap türelmet kérek :-)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.03.05. 00:27:49

Klassz! Én ugyan abszolút nem vagyok kocka (szinte gömb :) , de most belenézegettem a témába, annál is inkább, mert van nálam egy miCoach kölcsönbe.

dvorcsakl 2012.03.06. 13:00:38

Na én meg azt kérdezném, hogy ha mondjuk vagy egy ANT+-os Garmin órám, ami rajtam van akkor, amikor egy ANT+ képes futópadra ráállok, akkor képes e a futópad az adatokat (idő és "távolság") áttenni az órára? Vagyis, hogy ilyenkor megspórolható e a footpad.

mICK 2012.03.06. 22:34:42

@dvorcsakl: Na látod ezt sose próbáltam ki. Nem esküdnék meg rá, mert annyira nem ástam bele az ANT+-ba, és lehet hogy szenzor és központ (öv és óra, öv és futópad, stb.) megértik egymást de két központ (óra és futópad) nem biztos.
Kéne valaki aki már ezt próbálta :-)

vadasze 2013.10.25. 16:29:17

Tényleg nagyon klasszul összeszedted! De mindenütt csak a futással kapcsolatos alkalmazásokat látok. De mi van azokkal, akik edzőpadon erősítenek, vagy egy edzőtermi sífutógépen taposnak...? Azok mondjanak le ezekről a fantasztikus, edzést menedzselő alkalmazásokról?

Mottó

"It's very hard in the beginning to understand that the whole idea is not to beat the other runners. Eventually you learn that the competition is against the little voice inside you that wants you to quit." - George A. Sheehan

Friss topikok

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása