Csigafutam - a Harmadik

2012.05.30. 08:47 :: AnDreA

Ismét egy Csigafutam, immáron a harmadik. Minden alkalommal úgy megyek oda, és úgy jövök haza, hogy igen, ez az, ilyet akartam, erre vágytam.

Lassan futni, jó társaságban - egészen pontosan olyan tempóban futni, ami jólesik. Általában a közösségi futások legnagyobb részének a tempója nekem még nagyon gyors, valószínűleg az is marad :), emiatt ahelyett, hogy élvezni tudnám, leginkább levegő után kapkodok.

Jó érzés azt látni, hogy amit Erával közösen kitaláltunk az jó, arra van igény, hogy egyre többen jönnek el, hogy várják a következőt. Jó, hogy van mindig hosszabb és rövidebb táv. Megvalósult az is, hogy senkit nem hagyunk el, hogy mindenkit megvárunk. Mindenki találhat maga mellé olyan futótársat, akivel végig tudja futni a számára kényelmes távot, a számára kényelmes tempóban. Ez tegnap volt akinek 7 km-t jelentett, volt akinek nyolcat, és volt akinek több mint 11-et. 

Különösen szeretem, hogy a végén nem elrohanunk haza, hanem kicsit még ott maradunk, együtt mindannyian, kicsit beszélgetünk, örömködünk, jól érezzük magunkat. Az előző két alkalommal tettük mindezt némi kakaós csiga illetve muffin és finom tea társaságában. Tegnap a Római parton üldögéltünk, kellemes koranyári időben, hekkel (Moby Dick-kel), lángossal, palacsintával, kolbászkákkal. Legközelebb fagyizni megyünk, már csak két hét :))). Várom.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fusscsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr934554315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

"It's very hard in the beginning to understand that the whole idea is not to beat the other runners. Eventually you learn that the competition is against the little voice inside you that wants you to quit." - George A. Sheehan

Friss topikok

Utolsó kommentek