A laza... meg a mennyi

2012.05.30. 17:11 :: AnDreA

Azt hiszem este fél 8 felé elmegyek futni. Terveim szerint nem egyedül, de mivel ma iramfutás is van a tervben, ezért laza futás, amolyan 7 perces laza, csak az első 33 percben lesz, utána kicsit kevésbé laza lesz az egész. Amikor hosszút futunk a hétvégeken, akkor ez a laza olyan 7:20-as.

Persze közben olyan lazák vagyunk, hogy majd szétesünk. Igyekszem is lazán ott tartani a pulzusomat, ahová előírták. Ja de a laza pulzus az nem jó, alapvetően minek nézni a pulzusomat, sokkal jobb csak úgy lazán futni. Hiszen ha elég laza vagy simán eléred a céljaidat. Ja, hogy a céljaim mindössze egy szintidőn belüli Nike félmaraton? 2:30, ennyi? Pedig 2 óra felett futni az nagyon ciki... Nem is tudom merjem-e venni a bátorságot, hogy csak úgy lazán fussak, esetleg mosolyogva érjek a célba, örülve annak, hogy megcsináltam. Á nem, versenyen már nem lazán futunk, ott kemények vagyunk. Na majd igyekszem... 

A másik gondom, hogy mennyit is kéne futnom egy héten, mert amennyit most futok az bizony kevés, lássuk be a heti átlag 35 km az nem sok, mert mi az, pihaaa, még egy maratonnyi táv sincs. Ennyit lazán kell tudni. Olvastam. 7,5 km az még semmi, az még egyenesen a nagy nulla, az igazi táv az biztosan efelett van, ez nem kihívás, ha csak ennyit futok, akkor egyszerűen beletörődök abba, hogy ez vagyok én egy ... nem is tudom micsoda. Nem ufo, azok nem léteznek...
-----------
Világ csigái egyesüljetek :)))) és gyertek Csigafutamra, és fussatok jókat, nem kell lazákat futni, csak jókat, és ha nem tudtok futni, akkor sétáljatok :) Mozogjatok.
Hajrá!!!
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fusscsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr704555506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

"It's very hard in the beginning to understand that the whole idea is not to beat the other runners. Eventually you learn that the competition is against the little voice inside you that wants you to quit." - George A. Sheehan

Friss topikok

Utolsó kommentek