Lassan járj...

2011.12.25. 22:21 :: mICK

cheetah250.jpgAmióta futok, egyre inkább meggyőződésem hogy hiba az, hogy az iskolában nem tanítják meg a gyerekeket futni. Valamiért mindenki azt gondolja, a futás képessége az embernél veleszületett dolog – igen ám, csakhogy szerintem ez az ösztön létfenntartásra, önvédelemre, életmentésre alakult ki. Senki sem akar órákon keresztül menekülni, inkább gyorsan elérni a legközelebbi menedéket, ahol biztonságban érezheti magát (és végre levegőt is vehet). Ebből fakadóan az átlagembernél az ösztönös futás általában a rövid távú maximális erőbedobást jelenti.

De – persze vannak szerencsés kivételek, – azt senki sem magyarázza el a zöldfülű kezdő futónak, hogy nem az életéért fut (illetve, persze de, csak nem a kardfogú tigris elől menekül). A többség úgy kezdi a futást, hogy felveszi a nyúlcipőt és elliheg a célig. Én is úgy kezdtem, persze néha még ma is beleesem ebbe a hibába. Pedig.

A korábban már említett első öt kilométerem edzésterv leírásában is szerepel:

„A futást laza, "beszélgetős"  tempóban végezzük, azaz olyan tempót válasszunk, ami mellett képesek lennénk pl egy futótárssal beszélgetni.”

Talán ez volt az egyetlen dolog, amit nem értettem, azt gondoltam hogy biztosan belőlem hiányzik ehhez valami képesség, ami persze majd ahogy edződöm, előkerül. Addig is futottam ahogy a csövön kifért, és áldottam az edzésterv „séta” szakaszait hogy végre tudok levegőt is venni. Az edzésnaplóm tele van olyan bejegyzésekkel, hogy „3km EGYBEN!”. A K&H Maratonváltót teljes erőbedobással futottam végig (egyébként az edzésekhez képest tényleg kifejezetten jó idővel, 6:33-as km átlaggal), a Lánchíd alatti frissítőponton egy fél pohár vizet tüdőztem le. Ráadásul az volt addig a valaha futott leghosszabb távom – 7km –, előtte alkalmanként 5km-t sikerült lefutni. Egy szusszal, kábé.

Valahogy nagyon nem állt össze a kép, hogyan lehet az, hogy míg én levegőt sem kapok, mások beszélgetnek, sőt, isznak-esznek futás közben? Leesett az állam, amikor az egyik mellettem (el)futó kollégának megcsörrent a telefonja, ő pedig felvette, és beleszólt: „most nem jó, épp félmaratont futok, utána visszahívlak”. Nem csak hogy kap levegőt, de telefonon beszélget futás közben!

Körülbelül ez volt az a pont amikor azt gondoltam hogy valamit nem jól csinálok. Hazaérve (na jó, néhány nap múlva) egy éjszakányit böngésztem a neten, és többek között ezt találtam: Gyorsulni akarsz? Lassíts!

Persze felét sem értettem, meg a cikkben jelzett időket soha nem fogom elérni, de egy valamit elkezdtem kapisgálni: „hosszú” távon tényleg máshogyan kell futni. Olvastam aerob és anaerob tartományról, a pulzusmérés fontosságáról. Mit veszíthetek alapon, előkapartam a fiókból a Párom ősrégi pulzusmérő óráját (egészen addig pulzusmérés nélkül futottunk), felcsatoltam és elmentem futni. Egy gyors fejszámolás után elhatároztam hogy úgy futok hogy a pulzusom ne menjen 140 fölé. Hogy ezúttal nem a sebesség számít.

Elindultam, és 11 kilométert futottam (na jó, kocogtam) le megállás nélkül – a korábbi edzésadagjaim több mint dupláját –, és úgy érkeztem haza, hogy szinte nem is látszott meg rajtam a futás. Nem beszélve a vigyorról az arcomon.

Azóta igyekszem kontrollálni a pulzusomat futás közben. Versenyen persze egyelőre leginkább csak azt sikerül hogy az abszolut maximum pulzusomat ne fussam túl (ott még legtöbbször visz a hév és a tömeg, én is bőven átcsúszok anaerob zónába röviddel indulás után :-) ) , de az edzéseim nagyon nagy többsége pulzusalapú. Amikor az edzéshez profi segítséget kértem (persze, a fő üzenet nekem is az volt hogy „gyorsulni akarok”), nagyon nagy szerencsémre olyasvalakit sikerült találnom aki – bár nem tudom hogy az itt leírtakkal teljesen egyetért-e, de  – miután méréssel megállapítottuk az aerob pulzustartományom határát, az edzéseimet kérés nélkül eleve idő-pulzus alapon írja elő.

És láss csodát, néhány hét edzés után egy óra alacsony pulzustartományú futás után a magasabb tartományban lényegesen gyorsabban tudtam futni, mintha induláskor rögtön begyújtottam volna a rakétákat – és ami a lényeg, ez ment korábban elképzelhetetlen hosszú ideig. Ráadásul, a mérések is azt igazolták, hogy ahogy egyre többet futottam alacsony pulzussal, úgy szokta meg a szervezetem a terhelést alacsony pulzussal elviselni – magyarul, tényleg attól gyorsultam hogy lassítottam. Nekem bevált.

Azt javaslom tehát, ha kezdő futó vagy, ne rohanj. Egyszerű pulzusmérő órát néhány ezer forintért lehet kapni sportáruházakban (azért válassz kódolt jelűt hogy ne a szomszéd futó pulzusát mérd). Ha pontosan megmérni nem is tudod, a fenti cikkben leírtak alapján ki tudod számolni az aerob pulzusod határát és fuss alatta. Most, hogy néhány hónapig még a Záróbuszok is téli álmukat alusszák, ezzel alapozhatunk a későbbi más jellegű gyorsító edzésekre. Meglátod, egész más élmény lesz.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fusscsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr863495636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mottó

"It's very hard in the beginning to understand that the whole idea is not to beat the other runners. Eventually you learn that the competition is against the little voice inside you that wants you to quit." - George A. Sheehan

Friss topikok

Utolsó kommentek